Tanulnom kéne, de semmi kedvem nincs, vagy éppen erőm. Pedig ma sem csináltam semmi érdemlegeset, azon kívül, hogy elmentem boltba és csináltam vacsorát. Pedig ma nem kellett mennem dolgozni (sajnos)... Gondoltam, kihasználom ezt a kis szabadidőt és tanulok. De egyszerűen annyira el vagyok szokva tőle, hogy nem bírom magam rávenni, ennek meg az a vége, hogy bűntudatom van, amiért nem csináltam semmit. Így is olyan sok minden foglalkoztat a jövőmmel kapcsolatban, nem tudom, hogy egy hónap múlva mit fogok csinálni. De az jobban foglalkoztat, hogy egy hónap múlva ilyenkor mit fogok enni? Alig dolgoztam ebben a hónapban (vagyis igazából majdnem minden nap, de ilyen órabérrel ez picsafüst), egyszerűen nem tudom, hogy lesz ezután. A CC munkát nem bírom, az idegeim teljesen kikészülnek, pedig csak 3,5-4 órában csinálom, de akkor is. Az, hogy engem basznak le, amikor nem biztos, hogy kéne, az pláne rátesz erre még pár lapáttal. Egyszerűen nem bírom, hogy olyan ostoba emberek kurvaanyáznak le a telefonban, hogy arra szavakat nem találok. Én elhiszem, hogy szar, mert szarul van megcsinálva. Én is biztos ideges lennék, ha 3 napja próbálnék valamit elintézni, de nem sikerül, mert 40-50 perceket várok a telefonban, úgy, hogy nem ingyen hívható. Én elhiszem. De akkor ők is higgyék el, hogy én meg nem tudok segíteni. Egyszerűen sírni tudnék, amikor elindulok itthonról. Úgy döntöttem februártól otthagyom az egészet, mert egyszerűen nem éri meg. Sem pénzben, sem idegi szempontból. De azt, hogy hol fogok dolgozni, azt még nem tudom.
Áááh....
2012.01.22. 20:37 | slimby | Szólj hozzá!
Csak lenne már meg az a rohadt diploma, nem érdekel, ha nem a szakmámban fogok dolgozni, MSc-re nem megyek, mert nincs fölösleges 400 ezrem egy félévre. Nem tudom mit fogok csinálni. Komolyan, annyira örülhet az, akinek olyan szülei vannak, hogy még ennyi idősen is eltartják!!! No, persze nem tartom ezt egészséges dolognak, meg nem is tartom sokra az olyan embert, akinek még 24 évesen nem kellett letennie az asztalra semmit, csak azért, hogy meg tudjon élni. Persze, ez nem a gyerek hibája, de ha valaki akar, az tud. Elmondhatnám ezt magamról is, csak nekem nincsen anyuci/apuci összes ismerőse valami multinál, ahová be tudna nyomni mindenféle IQ nélkül. Egyszerűen sírni tudnék, ha a jövőmre kell gondolnom. Mindig volt valahogy, mindig megoldódott, de most igazán kilátástalannak érzem az életem, mintha nem jutnék egyről a kettőre.
Ha legalább tudnék nyelveket, de hiába van két nyelvvizsgám, kitörölhetem vele a valagam, hiszen évek óta nem használtam szinte egyik nyelvet sem, az, hogy megértem, az egy dolog, de hogy megszólalni nem tudok, na az már szomorú. De hát hol használhattam volna? Az egyetemen? Ugyanmár. A munkahelyen? Ugyanmár. Sehol.
Csak legalább lenne meg az a rohadt diploma, arra nem lenne már gondom. Mert úgy kell ez az egész záróvizsga nekem, mint hátamra a púp, de hát mindenki tudja, hogy papír nélkül semmire nem lehet menni, ha csak nem milliomos csemete az illető vagy hobbiból programozó nem lett (vagy bármelyik más, jól fizető munka).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szivecskesongyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr723719845
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
