szivecskésöngyújtó

Kezdve azzal, hogy ma délután értem haza a Balatonról, ahol tegnap családi banzáj volt, amit akárhogy is nézek, nem tekinthetek pihenésnek. Főleg nem ezzel a hét és fél órás vonatúttal, ami hazahozott… Most itthon vagyok Békéscsabán, ami nem egy szívderítő dolog, tekintve, hogy unatkozom, nincs mit csinálnom. Holnap megyek fogorvoshoz, mert valószínűleg lyukas a fogam, ami nem egy jó dolog. Aztán átruccanok a szemészhez, aki remélhetőleg azt fogja mondani, hogy nem rosszabbodott a látásom (majdnem két éve voltam utoljára szemészeten). De aztán szerdán irány vissza Budapest, egy kis iszogatás a volt és jelenlegi szinttársakkal, persze csak mértékkel, mert másnap reggel korán kelés! Irány Eger! Jaj, nagyon várom már. Szeretem ezt a társaságot, biztos lesznek nagy hülyülések, meg kerekednek cifra és annál vidámabb sztorik, amikkel fáraszthatjuk azon nyunya embereket, akik kihagyták :)

A másik viszont, ami ’nyomja’ kicsiny lelkemet, azt a (nem létező) szerelmi életem… Miután elhagytam a telefonom szerdán (a ’nagy’ napon), nem tudok gyakorlatilag semmit a fiatalemberről, akivel elvileg járok. Ez szerintem elég ciki. Tegnap sikerült megszereznem a telefonszámát, sőt, odáig i eljutottam, hogy felhívjam. De az ’incidensről’ nem esett szó közöttünk, szokás szerint vidám és ’mosolygós’ volt a hangja… Lehet csak nem akart megbántani azzal, hogy megemlíti „ja, amúgy írtam megint sms-t és szakítottam veled”… Na ez b*szott volna be. Pedig én annyira örültem, és annyira félek, hogy megint el lett cseszve, és ha igen, én nem fogok többet ezzel a ’dologgal’ sz*rakodni. Ennyi.

Őszi szünet folyt. köv.