Jesszusom, mennyire régen nem írtam ide egy betűt sem. Pedig sok helyen jártam, sok mindent láttam. Többek között megtettem ~900 km-t vonattal egy hét leforgása alatt.
Azt viszont nem tudom, hol is kezdjem. A tavaszi szünettel? Hát, nem sok minden történt velem a szünet alatt. Meglátogattam Vikit Szegeden, partiztunk egy nagyot, aztán ennyi is. Leginkább otthon voltam, vagy csináltam a GPS mérésemet Béla órájára. Szünet után a hétvégét Ágiéknál töltöttem a Balatonon, nem volt rossz, egész jól összespanoltam az unokahúgommal. Azt hiszem, készülődhetek, mert jön a kistestvér a családba. Visszajövetelem után sem tartózkodtam túl sokat a fővárosban, mert kedden lezúztam Pécsre.
Pécs... De jó is volt... Megérkezésem után az első utunk a Papucsba vezetett, ott sörözgettünk/fröccsöztünk egészen fél 11 körülig. Másnap bekísértem a többieket egyetemre, majd délután négyre elmentünk a Széchenyi térre, mert akkor kezdődött a PEN megnyitója. El is kezdtük az estét egy üveg borral, majd a felvonulás közben betértünk Zsófival az Intersparba egy üveg pezsgőért (most mondom, a sparos pezsgővel vigyázzatok, mert ahogy leszeditek azt a fém bizbaszt róla, jön is ki a dugó belőle - szóval távolt kell tartani a szemtől és mások szemétől is!), amit ugyancsak útközben fogyasztottunk el. Mikor kiértünk a Bőrgyárba, akkor jöttünk rá, hogy a szomszédban is van egy Interspar, úgyhogy azt est további részében ezt látogattuk. Persze, azért a fesztiválra is bementünk. Találkoztam egy csomó régi arccal, annyira jó volt látni őket, meg dumálni velük! Voltak negatívabb részei is az estének, de nem hagytam, hogy bármi is elronthassa a szórakozásomat, meg a többiek jókedvét, meg egyáltalán a fílinget... Másnap nagy nehezen összeszedtük magunkat (miután sikerült világosodáskor hazaérni reggel) és felkészültünk az estére. Az aznapi menü ugyancsak sparos pezsgő volt. Én nem ittam gyakorlatilag semmit, azon kívül a majdnem fél üveg pezsgőn kívül, max talán egy sört. Azt hiszem, igen, annyit, az is elég sokáig tartott... Mostanában nem vagyok nagyon rajta ezeken a partyflesseken. Nincs se hangulatom, se kedvem hozzá.
Pénteken sajnos vissza kellett jönnöm Pestre, mert indultunk Királyrétre, mentortáborba. Na, ahhoz aztán végképp nem volt hangulatom, tiszta depressziós voltam egész pénteken, a többiek rám sem ismertek. Este legszívesebben hamar lefeküdtem volna aludni, de annyira hideg volt a szobában, hogy inább kinn maradtam és néztem, ahogy a többiek lerészegednek és szétcsúsznak körülöttem. Talán mondanom sem kell, h gyakorlatilag nem ittam egy kortyot sem aznap, talán hajnal 2 magasságában egy keveset, de azt is csak "illemből"... Így telt gyakorlatilag a hétvégém.
Most egyedül vagyok. Egyedül vagyok a szobában. Egész hétvégén, azt hiszem, ilyenkor lehet a legkönnyebben mérlegelni a dolgainkat. Én is ezt teszem, ha éppen nem a beadandóimal szmotrálok. De folyamatosan kattogok. Kattogok régmúlt dolgokon, kattogok a jelenen, kattogok a jövőn. Egyik sem az enyém. Sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő. Nincsen semmim. De azért ebbe a semmibe is megpróbálok kapaszkodni.
Anya szerint azért vagyok egyedül, mert ijesztő vagyok és félnek tőlem - mármint a fiúk. De könyrgöm, nehogy már diszkós k*rvának kéne, hogy legyek, hogy boldog lehessek! Ez nonszensz. De nem, nem fogok megont ezen rinyálni, nem nem nem és nem. Komolyan. Csak nem értek dolgokat, nem értem magamat, nem értem a környezetemet, nem értek semmit. Nem értem, miért. És miért nem értem azt, amit nem értek? Ez kicsit bonyolultan hangzik. Próbálok nyitott szemmel élni, próbálok élni, próbálom magamat adni, próbálom a legjobbakat. De elég. Elegem van már belőle. Elegem van a mosolygásból, a jópofiból, a miért-nem-iszol/partizol-mi-van-már-veled kérdésekből. Próbálom magam mindenhova odatenni, közben meg felemésztődök.
Mindezektől függetlenül, a lelki világom köszöni szépen, jól van.
Most, hogy itt a jóidő, sokat szoktam kimozdulni. Nem szeretek itthon ülni a négy fal között. Csak jó lenne, ha valakivel ezt megoszthatnám. Ezért volt olyan jó lenn, Pécsen. Egész nap csak mentünk, csináltuk, jól éreztük magunkat és nem gondoltunk semmi rosszra, szomorúra... Ezért volt olyan nagyon rossz visszajönni a megszokott hétköznapokba, visszatérni a régi kerékvágásba. Vissza akarok menni, most. Azonnal. És soha, de soha vissza ne jönni. Napsütést akarok, pécsi arcokat akarok. Meg a várost. Meg a hangulatot. Meg a régi szép időket.
