Szokás szerint (...lassan) megint valami depressziós bejegyzést fogok közzétenni.
Azt sem tudom hol kezdjem, hogy érthető legyen, mégse mondjon el túl sok mindent. Nagyon nehéz így megfogalmazi dolgokat, hogy nem lehet mindent elmondani. Ezek olyasfajta apróságok, amik megmaradnak bennem/nekem, amiket nem kell közhírré tenni...
Az utóbbi pár napban, gyakorlatilag január elsején ért a 'megvilágosodás', ami eléggé elszomorított. Azóta nem tudok szabadulni a gondolattól, szánalmasnak érzem magam. Arra döbbentem rá, hogy akik fontosak voltak nekem valaha az életben, mint lelki társak vagy akár szerelmek, azok kihasználtak/-nak. Igen, még mindig... És ez az elszomorító. Még mindig. Nem tudok ellene mit tenni, mert valahogyan ezek által 'működöm'. Semmiből nem áll az életem, napról napra élek, nincsenek céljaim, nincsenek konkrét vágyaim és nincs, akivel mindezeket megoszthatnám. Semmi, csak úgy tengek-lengek a világba. Lógok a levegőben, arra várva, hogy valaki felhívjon, találkozzunk, és megint választhassam a depressziós életformámat. Mert nincs folytatás, soha nincs folytatás, kár áltatni magamat is, semmi értelme, nincs semmi értelme az egésznek, csak szar minden, minden ami velem történik... De közben meg szükségem van erre, ezekre a dolgokra, mert ezek által érzem, hogy egyáltalán élek, mert ezeken kívül egy nagy büdös semmi az életem, egy rakás szar. Szeretném nagyon, hogy ennek az egész állapotnak vége legyen, változzon, javuljon.
Nekem nem kell senki. Mert azt úgysem tudja megadni senki, amit szeretnék.
Nem akarok új embereket megismerni.
Nem akarok jópofizni, nem akarok jóarc lenni, nem akarok kedves lenni, nem akarok magányos lenni, nem akarok bárkivel lenni... Nem akarok olyan lenni, amilyen vagyok, nem akarok ilyen módon 'élni'...
Bunkó paraszt akarok lenni, aki mindekit átver és kihasznál, pont olyan, amilyenek velem azok, akik fontosak nekem érzelmileg. Én is bele szeretnék tiporni mások lelkébe és érzelmeibe... Hogy érezhessék azt, amit most én érzek.
Nem hinném, hogy ez egy egészséges hozzáállás a dolgokhoz, sőt. De egyszerűen ezt érzem, ezt a kilátástalanságot.
