Íme, álljon itt az én 2011-es összefoglalóm.
Igaz, már jó ideje, hogy nem írtam, de egyszerűen annyi dolgom van mindig, hogy nem jut időm ilyenre... Szégyen. És szomorú, rettenetesen szomorú.
Annyit mondanék, így az elején, hogy nem bánom, hogy vége lett 2011-nek, mert nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen szar évem.
Január-február:
Még hagyján. Senki sem szereti a vizsgaidőszakot, főleg az nem, aki nyáron diplomázni szeretne. Ez nekem is így telt. Aztén elkezdtem a szakdogámon gondolkozni, összerakosgatni a fejemben, hogy is legyen majd. Nehezen idnult, majd egész jól belejöttem.
Március:
Szakdolgozat irodalmazós részének megírásával töltöttem, és közben dolgoztam is, felvettek egy térképész céghez, értelemszerűen térképeket kellett csinálni, Magyarország különböző településeiről. Szóval, a kettőt csináltam együtt, közben pedig néha bementem órákra.
Április:
A szakdoga gyakorlatiasabb részével foglalatoskodtam, eljutottam Pécsre, Szigetvárra, Siklósra, Egerbe és Érdre is. Közben voltam tesóméknál a Balatonnál is. Nem unatkoztam, térképész melót csináltam.
Május:
Szakdoga leadás, térképész meló (ez később még fontos lesz.)
Június:
Na, ez telt szerintem a leglassabban. Vizsgák, sok-sok szenvedés. És ami mindenre rányomta a bélyegét: megbuktam az utolsó tárgyamból (ehhez nem sokat fűznék hozzá, két hét tanulás és két sikertelen alkalom, azt hiszem, ez nem csak az én hibám volt). Ergo, viszlát záróvizsga, viszlát minden! Térképész meló, még mindig.
Július-augusztus:
Talán az egyetlen jó dolog, ami történt, az a horvát nyaralás volt. Vagyis lehetett volna. Társasággal nem volt baj, annál inkább a "kedvvel" (itt most összedörzsölgetem a két ujjam).
Szeptember:
Na, itt kezdődött a fekete leves. Koliból ki, albiba be. Pénz, suli nuku. Most mit csináljak? OKJ-s képzés befigyel, meló még több. Térképész meló nincs, de a kedves főnök úr úgy döntött, nem fizeti ki az "elmaradt" 45 ezres bérem, mert hisz' minek azt? (Hozzátenném, hogy azóta sem kaptam meg.)
Október:
Meló, plusz meló, pénz az nincs. Suli van, de minek?
November:
Dettó az előző.
December:
Dettó az előző, csak még karácsony is volt, hurrá.
Röviden. tömören ennyivel telt az elmúlt év. Az már más kérdés, hogy lelkiekben miket éltem át, hiába nem voltam/vagyok egyedül, sokszor mégis úgy érzem. Sőt, az ősszel leginkább ezt éreztem, és úgy gondolom, hogy még most sem tettem ezen túl magam. Most túl nagy lett a szakadék köztünk, más világot élünk, életünknek más szakaszát. Ő még az egyetemisták víg életét éli, bulikkal, piázásokkal. Én meg nem megyek sehova, hiszen a hét 7 napján dolgozom. Reggeltől, hosszú órákon keresztül. És nem érzem a támogatást, és nem az anyagi dolgokra gondolok, hanem a lelkiekre. Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek néha egyedül lenni, leülni egy fél órára, amikor senki nem szól hozzám. Mindezt egy átdolgozott nap után (miután mindkét munkahelyemen emberekkel állok kapcsolatban, elég jól esik az ilyen). De amikor még ezért is le vagyok b@szva, hogy miért nem Vele vagyok, amikor épp nem dolgozok...? Még arra sincs időm, hogy kimossam a ruháimat? Volt olyan, hogy egy hétig nem ettem itthon, mert nem volt időm, ha hazaértem, akkor meg nem vágytam semmi másra, csak pihenésre... Sokszor elgondolkodtam azon, hogy megéri-e ez az egész.
Azóta újabb parádé van. Hogy én miért nem akarok visszamenni az egyetemre. Kérdem én, minek? Több, mint fél éve nem sikerült találnom egy normális munkát. Nem értem, hogy minek kéne visszamennem az egyetemre, talán azért, hogy éhen haljak? Mert ha egyetemre járok, még ennyit sem tudnék (sőt, semennyit sem) doolgozni. Semmi értelme nem lenne, mert kezdem úgy érezni, hogy soha nem lesz belőlem térképész, pedig olyan sokáig ez volt az álmom. Olyan sokáig, de egyszerűen az egyetem csak elvette tőle minden kedvem, a kifizetetlen melóról nem is beszélve. Nem tudom, kinek lenne kedve ilyen tapasztalatok után még ebben a "szakmában" dolgozni. Egyszerűen nem érti meg, hogy ez nekem így nem jó. Legalábbis én ezt érzem, hogy nem érti meg. Most lenne egy lehetőség, nem szeretném elkiabálni, egy teljesen más munka, ami lehet, hogy összejön, lehet, hogy nem. Eddig úgy voltam vele, ha összejön, akkor nem jelentkezek mesterképzésre, ha nem, akkor beadom a papírt. De mostmár egyre inkább azt érzem, hogy nem kell nekem a zh-időszak, a vizsgaidőszak. Semmi. Az, hogy egy csomó pénzem elmenjen (ami nincs) arra, hogy előadásokon üljek, aztán ha hazaértem hullafáradtan, akkor zh-kra tanuljak, mindemellet vizsgázzak, és ha elb@szok valamit, akkor meg fizessek egy csomó pénzt...? Nem, ne belőlem éljen a felsőoktatás. Elég volt, elég sok pénzt fizettem én az egyetem miatt, ha csak azt nézzük, hogy 4 év koli, ami évente 10 hónap, ez megszorozva 9 ezerrel, az 90 ezer. Ez 4x, az 360 ezer forint. És akkor még a büntetések, díjak, ami kb 220 ezer forint volt a 4 év alatt. Ez mennyi is? Ja, cirka 580 ezer forint. A mire? A nagy büdös semmire. És akkor még nem említettem az 1,8 millás diákhitel tartoázásomat. Méghogy ingyenes felsőoktatás, lófityfirittyet. Munkám van? Nincs. Akkor meg, miről beszélünk? Még szerencse, hogy nem költésgesre jártam. Igazán tudom sajnálni azokat, akik erre az oktatásnak nevezett bohóckodásra pénzt adtak, nem is keveset.
Ebből a szempontból megbántam kicsit ezt az egyetem dolgot, de csak ebből. Az itt kötött ismeretségek, a barátok, a bulik, a kirándulások felbecsülhetetlen értékűek. Ezért megérte. De csak ezért.
Eldöntöttem, hogy idén kezdek valamit magammal. Ez így nem mehet tovább. Remélem összejön ez a munka, ha nem, akkor nem tudom. Ki kellene menni külföldre. Mert miért ne? Igen, Viktor nem örülne, biztos nem. Mondjuk, úgy érzem, hogy ennek a munkalehetőségnek sem örült. Peidg azt hittem támogat. Azt hittem, hogy azért mondta egész ősszel, hogy szedjem össze magam, mert azt szeretné. De ezek szerint nem. Mert aminek én örülök, amit eldöntöttem, annak ő nem örül. Pedig elhihetné, ha visszamennék az egyetemre, akkor sem lenne jobb, nem lenne ugyanaz. Mert már én sem vagyok ugyanaz, mint 19-20 évesen. Mert engen nem "tart el" az egyetem, én magamat tartom el. Ez van. Ezt kell(ene) szeretni, de úgy tűnik, nem megy. Egyikőnknek sem.
