Húsvét óta először itthon. Nem sok minden változott, mondjuk nem is voltam ma még az utcán sem.
Pesten káosz van, nem is tudom mit csinálnék. Az új "lakótársak" szart tettek a palacsintába, megy a kavarás... Nagyon örülök neki, monhatom, utálom az ilyet, az ilyen gerinctelen viselkedést, nem értem, miért nem lehet úgy csinálni a dolgokat, ahogy az meg van beszélve? Mindenesetre még nem tudom, hogy ha pénteken visszamegyek, akkor hova is megyek/menjek pontosan...? Mert most frankón kitúrtak, én nem is értem, hogy ezt hogyan gondolják. Na, de nem is szeretnék erről írni, mert csak felkúrom az agyam (ismételten).
Most majdnem egy hétig Tomiéknál csöveztem. De jó volt! Sok mindent mondjuk nem csináltunk, de olyan gyorsan eltelt így is ez az egy hét, hogy csak na! Szombaton voltunk Velencén strandolni, megcsinálta a fejhallgatómat, ami egy éve arra várt, hogy megjavuljon, 5 perc sem kellett hozzá. Ennyi. Én közben főzőcskéztem, minden napra jutott főtt étel :) Viccelődtünk is egyik este, hogy az asszony főz, amíg a férfi szerel :D
Valahogyan annyira más, annyira... Nem is tudom, más. Ezt a szót tudom használni, más a hozzáállás a dolgokhoz, az élethez, könnyedebb, nyugodtabb. Semmi stressz és ez nagyon jó. Mindenki elfogad mindent olyannak, amilyen. Kedvesség, nevetés, boldogság, könnyedség. Nem az állandó stressz, hogy mi lesz holnap, holnapután és azután. Nem az örökös számonkérés. Persze, mondhatnánk, hogy minden kapcsolat így kezdődik. De akkor sem baj, ha élvezem. Élvezem a mosolyát, az érintését, a csókjait. Élvezem, ahogy megfogom a kezét. Élvezem, ahogy rám néz. Élvezem ezt az egészet és ez most nagyon jó.
