szivecskésöngyújtó

No nem az életemben, hanem csak egyszerűen pihenőnapom van a munkában. Apropó munka, nagyon jól érzem magam, úgy gondolom rengeteget fejlődtem és szerencsére úgy érzem, hogy a többiek is megbecsülnek és mernek feladatokat bízni rám. Sokkal kreatívabb, sokkal mozgalmasabb ez a munka, mint amikor még a kasszában voltam. De ez azért sejthető volt.
Most itthon ülök egyedül, mindenki egyetemen van. Lehet, hogy főzök valami ebédet/vacsorát/estebédet a Tominak, ki tudja mikor ér haza... Főzés... Furcsa dolog ez, tökre megszerettem főzni, mert valahogy más a hozzáállás ehhez az egészhez. Jól esik, mert szívből csinálom és nem muszájból. Annak idején, mikor elkezdtünk randizgatni, akkor én elmondtam, hogy nem vagyok egy nagy főzőmester, meg nem is nagyon szeretek főzni, ő ezt elfogadta. De a múltkor mondta, hogy titkon reménykedett benne, hogy ez annyira mégsincs így. Szerencséjére, kiderült, hogy mégsincs. Szívesen csinálom, hiszen kapok érte elismerést, és nem csak azt, hogy nekem ez a dolgom. Nem "asszony" vagyok, hanem társ ebben a kapcsolatban, ami azért nem mindegy. Nem egymás mellett élünk, hanem együtt, mindent meg tudunk beszélni, de szerencsére (most lekopogom) egyáltalán nincsenek súrlódások köztünk, mert elfogadjuk a másik dolgait. Mindennél jobban esik, amikor hazaérek fáradtan, hogy egyszerűen csak megölel, és azt mondja, hogy végre itthon vagyok, mert hiányoztam neki. Ezek az apró dolgok, na meg az egymásnak hagyott kis üzenetek, ajándékok, amik mind fontosak és kikerülnek a parafatáblára... Olyan sok jelentőséggel bírnak, sokszor csak megállok a falnál és nézegetem. Minden randinkról van rajta valami emlék, közös utazásaink vonatjegyei stb... De elég csak ránéznem és boldog vagyok.
Ez pedig nagyon jó. Jó érzés, hogy végre egyenesbe ért az életem, hogy ennél jobbat nem is kívánhatnék. Csak azt kívánom, hogy sose legyen vége.