szivecskésöngyújtó

Az előző bejegyzésem nem várt lavinát indított el bennem. Tulajdonképpen arról van szó - nem is tudom, hogyan írjam le -, hogy mostanában nagyon sokat gondolkoztam (tudom, nem kellene, de hát nagyon ráérek sajnos). Többek között onnan indult el a dolog, hogy a múltkor elmentünk a Zsófival meg a Petrával egy kis csajos estére, ilyen is régen volt már, nem is emlékszem. Ilyenkor azért ki szoktuk beszélni a lelki bajainkat... Több szem többet lát alapon. Szóba került a Tomi is, az összes félelmemmel együtt, ami vele kapcsolatos. Többek között előjött az sz-betűs szó kimondatlansága. Nem tudom, engem ez valahogyan megnyugtatna. Meg azért ismerem annyira a Tomit, hogy ő nem igazán a szavak embere. pont emiatt is félek tőle néha. Sosem mond semmit. Sokszor úgy érzem, hogy hiába élünk együtt, hiába tudok róla annyi mindent, de valahogy mégsem. Valahogyan mindig az az érzésem, hogy van valami. És ezért is aggódtam, aggódom. Tele vagyok (valószínűleg felesleges) félelmekkel, de hogy minek???
Minden esetre úgy alakult, hogy kettőnk között is szóba került ez az egész dolog, elmondtam neki hasonlóan mindezt. Ő meg csak rám nézett, és azt mondta, szerinte ez nem olyan fontos dolog, meg amúgy is, nem az a lényeg, mit mond az ember, hanem az, amit cselekszik. Meg ne féljek, meg felesleges aggódnom, mert hát velem tervez és ez szerinte minden "ilyennél" többet jelent. Vagy valami ilyesmi... Hát, akkor kérem szépen, most mitévő legyek? Most akkor hányadán is állunk? :)