Kicsit elkámpicsorodtam a hétvégén. 2 és fél hét munka nélkül igen megterhelő tud lenni, nem csak anyagilag, de lelkileg is. Hogy nem kellek, nem vagyok jó. A környezetemben mindenki talált már munkát. Én csak küldözgetem a jelentkezéseket, de sajnáljuk, nem felelt meg, nem jó, majd máskor... Olyan állásokra is ilyen választ kapok, amihez még feltételek sincsenek. Értsél a számítógéphez azt cső. De én még ahhoz is kevés vagyok.
Ma be kellett mennem 8-ra dolgozni. Igazi felüldülés volt a korai kelés és annak ellenére, hogy most egy teljesen más munkát csináltam (a lámpa-, fürdő- és tárolás osztályon voltam besegíteni, mert lerokkantak az emberek...), amit még korábban sohasem. Leadtam a jelentkezésemet a Backpacker programra. Eléggé paráztam tőle, mert angolul van az egész. De végül csak az adataimat kellett megadnom, kiválasztani a preferált országokat. Meg feltölteni az önéletrajzom. Kicsit félek, mert tölthettem volna fel motivációs levelet is, de azt nem tudtam előre, hogy kelleni fog, így nem készültem vele (csak benn tudtam az intraneten jelentkezni). Jó lenne, ha valami történne már velem. Elegem van abból, hogy hajnal kettőig kuruttyolok, aztán másnap délben mászok ki az ágyból, mert semmi dolgom nincs.
Voltam itt az utcában a Munkaügyi Központ kirendeltségén is. Persze, haza kellene mennem Csabára, hogy nyilvántartásba vegyenek, mert ezt csak így lehet. Semmi mobilitás nincs ebben az országban... De döntenem kell. Ha a segély választom, akkor nem dolgozhatok még diákként sem. Ha a melót választom (amit szeretek csinálni), akkor meg be kell érnem kevesebbel. Mi a jó döntés? Ki tudja? Csak lebegek a döntések tengerében, pedig utálok dönteni. De ezt a programot nagyon szeretném, most csak erre koncentrálok. Legalábbis igyekszem.
