szivecskésöngyújtó

Egy hétköznapinak (?) mondható egyetemista néhanapján mesél egy-egy részletet a mindennapjairól. Ajánlom az ország különböző pontjain élő kedves barátaimnak, akiket még érdekel valamennyire az, hogy megy a sorom... És akiket amúgy nagyon szeretek. Update: már nem egyetemista, hanem az élet küszöbén álló felnőtt fiatal, aki inkább a küszöbön túl van... Tele sok-sok nehézséggel.

Legutóbbi hozzászólások

Linkblog

Címkék

adam brody (2) álmok (12) balaton (3) barátság (3) bcs (3) boldog (18) budapest (13) buli (12) csakúgy (28) dalszöveg (1) deficit (1) diploma (7) egyedül (2) életnagygondjai (45) elte (16) elvagyok (9) felirat (1) film (1) fogadalom (5) furcsa (10) házimunka (2) hétköznapok hősei (1) hiperkarma (3) hiszti (6) iki (7) jövő (31) karácsony (3) kérdés (1) kicsit szomorú (13) kicsit vidám (4) koli (2) költözés (6) könnyű (7) magány (2) márquez (1) munka (25) nemalvás (14) nosztalgia (11) nyár (10) öröm (14) ősz (4) pécs (3) pénzügyek (9) quimby (1) scrubs (1) sverige (2) szeged (1) szilveszter (4) szomorú (14) születésnap (2) szünet (3) t (18) tardos (1) tavasz (10) tél (7) tervek (25) tovább (21) ttny (2) újév (7) üres (8) utazás (4) v (8) valentin nap (1) vége (11) videó (5) vizsgaidőszak (4)

Kérdőjel

2012.01.15. 20:16 | slimby | Szólj hozzá!

 Furcsa egy hét volt ez... Volt, hogy kicsit kivoltam, volt, hogy én éreztem magam a legboldogabb embernek a világon. Furcsa dolog a párkapcsolat. Igazából most sem tudom, mégis mi ez, ami köztünk van, amolyan se veled/se nélküled a helyzet. Ez nem olyan jó, de próbálunk tenni ellene. Sokat gondolkodtam, hogy jó döntés volt-e, nem tudom. Sokat beszélgettünk pénteken, akkor úgy tűnt, hogy jó ötlet. Igen, mert találkoztunk. Várt rám, pedig azt sem tudta ott leszek-e. Várt rám, mert reménykedett. Várt rám és sikerrel járt. Furcsa volt, kicsit féltem, kicsit megijedtem, de jó volt. Jól esett, hiányzott. Régen nem éreztem így magam, hiszen az utóbbi időkben már ha társaságban voltunk, akkor is ugyanaz volt, mint kettesben. Csak bántottuk egymást. Nem voltunk fontosak a másiknak, nem tiszteltük egymást. Nem volt jó. De ez most jó volt. Jól éreztem magam vele. 

Csak félek, hogy elsiettem. Elsiettem, hiszen én több időt kértem. Nagyon nehéz volt az elmúlt hét, lelikeg megviselt. De muszáj volt megtudnom, hogy ő vagy a megszokás hiányzik. Meg kellett bizonyosodnom, de még mindig nem tudom. Azt kértem, hogy kezdjük elölről. Menjünk el randizni, csináljunk ezt-azt, persze csak mértékkel, hiszen tanulnom kell. De annyi talán belefér, hogy néha összefussunk, beszélgessünk. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy jót tesz, ha nem találkozunk sokat, nem beszélünk folyton, mert mi van, ha kifogyunk? És kezdődik minden elölről? A veszekedések, az egymás fejéhez vágunk dolgokat. 
Ma megint találkoztunk. Kaptam virágot, liliomot, ahogy annak idején, amikor összejöttünk. Jól esik, hogy így próbálkozik, csak félek. Félek magamtól, félek tőle, félek, hogy egyszer csak elromlik ez az egész és ugyanoda jutunk, ahol abbahagytuk. Azt meg nagyon nem szeretném. 
Megváltozott külsőleg is (azt hiszem, előnyére). Ahogy beszélgettünk, sok olyan dolgot mondott, ami úgy éreztem, belátott. De nem tudom, hogy ezt csak azért mondta-e, mert "ezt szerettem volna hallani" vagy tényleg így is gondolja? Remélem a második verzió.
A többi meg majd elválik. Talán egy esély belefér, de nem megy ez ilyen könnyen, még sok mindent le kell tenni az asztalra...

A bejegyzés trackback címe:

https://szivecskesongyujto.blog.hu/api/trackback/id/tr913549867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: jövő öröm újév nosztalgia furcsa kicsit vidám
süti beállítások módosítása