Zajlik az élet körülöttem. Viszont sokszor úgy érzem, mintha én csak valamiféle külső szemlélő lennék és közben menne el mellettem az életem. Vajon miért van ez? Egy csomó dolgom van, szervezek magam körül, ide-oda rohangálok... Egyedül magamra nem jut időm. Hátha most, majd, talán...
Tegnap tök jó napom volt. Igaz, másnapos voltam, mint az állat, de azért az este mégis egész jól elsült. Jól éreztem magam, pedig nem a szokásos társasággal voltam. Igazából nem is akartam menni sehova, mert a héten megint sokszor kijutott a bulizásból (khm... Egyetemi Napok) és gondoltam, nem ártana, ha végre kialudnám magam. Mondanom sem kell, nem sikerült. Mikor hazajött Máté, és megkérdezte, nem megyek-e a kémiás gt after II. buliba... hát őszintén, nem sok energiám volt (de kedvem azért igen). Mikor rávett(em magam), hogy elmenjek tusolni, beindultak az események és rögtön egy kedves ismerősöm is felhívott, hogy nincs-e kedvem elmenni a Millenárisra, egy jófajta PASO koncertre. Mivel tényleg nagyon kedves ismerősöm, nem tudtam nemet mondani. Kb. 3/4 10 körül sikerült is elindulni a koliból, de előtte még egy gyors Teszkó (szoctám/ösztöndíj utalás előtti időkben hasznos, ha az ember a Teszkó mellett lakik...) onnan egy jófajta 329 Ft-os Debrői Hárslevelű meg egy 79 Ft-os teszkógazdaságos enerdzsidrink és indulás a buszmegállóba. Természetesen a buszra negyed órát kellett várni. Majd a Móriczon egy gyors átszállás természetesen olyan 61-esre, ami kocsiszínbe megy. Mivel nagyon ritkán járok arrafelé, ezért nem mertem megkockáztatni a dolgot és leszálltam a Déli pályaudvarnál, ahonnan gyalog tettem meg az utam további részét. Ok, odaértem a Millenárisra, ahol rengeteg ember volt, becsoszogtam az üveg borral, amit nem vettek olyan jó néven a kedves biztibojok a koncertterem bejáratánál. Nodesebaj, akkor igyuk meg kinn. El is fogyott, mehettünk vissza bulizni.
Mikor vége lett, hazaindultunk, de nem ment ez olyan könnyen, a kémiások bulija azért csábító volt. Úgyhogy Norbival vettük az irányt az éjszakai buszmegállóba, ahol megtaláltak minket 14 éves emós kisgyerekek. Ezek mindenhol ott vannak? Felháborító és elszomorító látványt nyújtottak, ahogy részegen, cigit tarhálva (és női cigit simán elfogava) próbálták nekünk megmondani az élet nagy dolgait. Én sem vagyok öreg (hiszen még csak 2 hónap múlva leszek 21), de mi nem ezt csináltuk annak idején. Igaz, nem is Pesten nőttem fel, hanem az Alföldön, egy megyeszékhelyen (ami azért nem mondható kis falunak), felénk nem ez volt a szokás, és ahogy néha visszajárva megnézem, most sem ez a jellemző. Persze kivételek vannak. Naszóval, kémiás buli. Jó volt, tetszett. Kalandosan jutottunk oda, miután háromszor végigmentünk a Kinizsi utcán és kiderült, hogy ugyanennyiszer elmentünk a hely mellett, amit kerestünk és ami az tca elején volt... :) Kár, hogy mire megjött a kedvem a bulizáshoz és képes lettem volna otthagyni az asztalon a söröm, vége lett a partinak és bezárt a bazár. Nodesebaj, lesz még buli máskor is, így hát hazaindultunk. A Borároson találkoztunk egy nem túl szimpatikus fickóval a megállóban, aki kedvesen "lenyuszifülezte" Mátét. Norbival mi úgy gondoltuk, hogy ebbe nem szeretnénk belefolyni, így hát odébb álltunk. Móriczon lepattantunk a 906-osról, örömködve, h juhhéjj, benn áll a mi buszunk, amivel most kivételesen nem hazamegyünk, hanem megyünk csövezni az Endréhez, aki egyébként az igazak álmát aludta otthon. De hála a kedves, jótét lélek, hangoljuk-össze-a-menetrendeket BKV-nak, ahogy beért a 906, azzal a lendülettel indult el a 973. Pffff... Köszi. Így hát maradt a gyaloglás. Egészen el majdnem a Kelenföldi pályaudvarig. A Kosztolányin még beszereztünk két fotelt a lomtalanításból, amit tovább cipeltünk magunkkal, nagy röhögések közepette, feltett szándékunk pedig egy hajnali buszra/villamosra való feljutás volt, természetesen a két fotellal. Nem vett fel minket senki, igazán nem is értem, hogy miért... Mikor hullafáradtan, de sikeresen felcipeltük a foteleket Endre második emeleti lakásába, ő még nem is sejtett semmit. Ledőltünk egy órát aludni (ez volt 5-kor), igaz, szerintem semmi értelme nem volt, hiszen aztán hatkor kelni kellett, mert célba vettük a Tor-túrát. ami egész napos állomás/csapatverseny, nagyon sok alkohollal, a Máté meg készült is (3 l pálinka és 10 l bor)... és indulni kellett, hogy odaérjünk 8-ra a Moszkvához, úgy, hogy a szeszért be kellett volna szaladni az egyetemre, ahol a kedves portásbácsi őrizte. Miután felfogtam egyáltalán, hogy hol vagyok, akkor döbbentem rá, szakad kinn az eső. No lássuk, mim van? Juhú, van egy fehér (kis vörösborral leöntött, koszos) dorkóm, egy vékony zakóm, és egy pluszpulcsim, amit a legutóbbi csövezésnél hagytam az Endrénél. Ezzel kellett volna kiállnom a 16 állomásból álló, Hűvösvölgyben megrendezett versenyt, aminek szerintem még ebben a pillanatban sincs vége (2.16). Így hát én a koli felé vettem az irányt a
Móriczról, a 33-as busz utazóközönségének örömére (remélem nem horkoltam :)) Hazaérve az eső alább hagyott, a lelkesedésem viszont nem, az akkor tűnt el végleg, amikor beértem a koliszobába és megláttam az ágyam. Ez volt reggel 8-kor. Gondoltam alszok egy órát, hogy aztán újult erővel vethessem be magam a feladatokba. Tévedtem. Délután 5-kor keltem fel, így megint lemaradtam a Tor-túráról, immáron harmadjára. Na, majd következő félévben bepótolom ;)
Ennek hatására most nem igazán vagyok álmos, hiába filmeztem (direkt szinkronosat, mert azon jól el lehet aludni)... Még kimegyek elszívni egy cigit... Talán attól majd álmosabb leszek.
Ja, és még a fogam is fáj :( Lehet lyukas :(:(:( Nemszereteeeeem...
Jóéjszakátgyerekek.
